Péntek, 2017-11-24, 10:59 PM
Üdvözöllek Vendég

Szakácsa leszek Budapesten és környékén


Székelyföldi receptek

 

 
 

 

 
 

Dr. Nagy Mihály: Ádám bevásárol

Melinda gazdasszony azt vette eszébe,
hogy finom süteményt készít majd ebédre.
Igen, de valami fontosnak híja volt,
nincs más hátra, amúgy is közel van a bolt.
De ő el nem mehet, félbe nem hagyhatja,
szép feladat, gyermekeit biztatgatja.

A nagyobb kislányok osztozkodni kezdtek,
egyik szódáért volt, másik hozott kekszet.
Addig civakodtak, hogy menjen a másik,
- végtére nem jutottak az igazságig -
amíg a kisöccsük végképp el nem unta:
*Anuta elmedet, nem olyan nad munta!*

Szavaival anyját nagyon meghatotta,
lányok elé példát Ádám állította.
Tarisznyát kerített legényke vállára,
úgy indította komoly feladatára.
Lajbija zsebébe pénzt és cetlit dugott,
de azt nem mutatta, mennyire aggódott.

Kilépett a kapun, nagy büszkén előttem,
őszintén megmondom azt, hogy leskelődtem.
Nem jutott messzire, szomszéd kapujánál,
néni megszólítá: nem megy tán világgá.
- Jaj, lelkecském én is a boltba készültem, -
s mennek kézen fogva beszédbe merülten.

Már jönnek is vissza, fülig ér a szája,
elköszön a néni saját kapujában.
**Anuta, anuta itt vadot medjöttem,
épp csat most zárult be a tapu mödöttem.
Hoztam amit írtál, és tutrot is taptam,
mert én sedítettem, otthon nem marattam.

Simi bácsi! Tájmán! - Menni tutoj vót ott,
hodha medlátnátot, ti is csudáltoztot -
anni tutoj volt ott ed hatalmas nad dömbben! -
karjával nagy kanyart ír a levegőben.**
Pipiskedik hozzá, úgy is bemutatja,
akkora gömb volt az, át sem érné karja.

Ádám kis barátom még csupán négyéves,
ám apján túltenni nemsoká lesz képes.
Komoly és megfontolt, jól érti a tréfát,
és a szíve meleg, ebből jutott énrám.
Nagyra nőj, kis legény, az Isten éltessen!
A környezetedben mindenki szeressen!




*
Anyuka elmegyek, nem olyan nagy munka!
*
**
Anyuka, anyuka itt vagyok megjöttem,
épp csak most zárult be a kapu mögöttem.
Hoztam amit írtál, és cukrot is kaptam,
mert én segítettem, otthon nem maradtam.

Misi bácsi! Kálmán! - Mennyi cukor volt ott,
hogyha meglátnátok, ti is csodálkoztok -
annyi cukor volt ott egy hatalmas nagy gömbben! -
karjával nagy kanyart ír a levegőben.
**

Forrás: Vicces versikék

Belépés
Naptár
«  November 2017  »
HKSzeCsPSzoV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930
Keresés
Körkérdésünk
Értékeld honlapomat
Összes válasz: 70
Barátaink:
  • Honlap létrehozása
  • Ingyenes online játékok
  • Az Ön Munkaasztala
  • Oktató videók
  • uCoz Rajongók Oldala
  • Statisztika

    Online összesen: 1
    Vendégek: 1
    Felhasználók: 0